Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem,ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam,hogy sok,sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember,állat hogy halad?
Elmondtam,hogy mikor járunk,
Mikor mondom,hogy megyek.
Részeg,hogy dülöngél nálunk,
S milyen,ha csak lépdelek.
Lábát szedi,aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az,aki betér. . .
Más nyelven,hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó,mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó-egy kép-egy zamat!
Aki „slattyog”,miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog,miért nem kószál?
S aki kullog,hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog,mit kotyog,
Aki koslat,avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog,majd meglapul,
S ha ráförmedsz,elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik,erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng,ődöng,csavarog,
Lődörög,majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-Elárulja kósza nesz-
Itt kóvályog,itt ténfereg. . .
Franciául,hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög,s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran,miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet!
/Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke-részlet/